Welcome to Fabulous Las Vegas

Következő desztinációnk Las Vegas lett, Gáborral úgy döntöttünk, korlátolt időnk miatt ez magasabb prioritást élvez a környékbeli túráknál (azt még uccsó pihenőnapokon is megjárhatjuk). És persze kellően közel volt és olcsón, hogy erre szánjuk következő fizunkat a nem épp olcsó Kalifornia után. Június 13-16ig négy napunk volt, ha a naplóm nem téved. Megint hosszas „must see” lista = zéró alvás. Ezúttal lehet túlzásba vittük...

Nem tudok még olyasvalakit, aki kikerült volna dolgozni a Broadmoorba, és kihagyta volna a legnagyobb slágert. Las Vegas kb.olyan Amerikában, mint nálunk Siófok (tó nélkül): az ügyeletes buliváros – csak itt az év 365 napján. Ha kint élsz, valószínűleg legalább egyszer jártál már itt, és jó esetben maradandó emlékeket gyűjtöttél, amik majd huncut mosolyt csalnak arcodra 60 év múltán a hintaszékben pipázgatva a reverendán. „Rosszabbik” esetben nem, mert olyan fergetegesen érezted magad, hogy betintázott agyad semmi emléket nem őrzött meg. Valószínűleg öltönyös bodybuilderek hajítottak ki, miközben whiskysüveggel a kezedben  üvöltöztél random trágárságokat a stroboszkópos éjszakába, és mielőtt a még a detoxba szállítottak volna, három kurva mentette ki fejed egy púpos kokaindűnéből, és helyezett stabil oldalfekvésbe a mentők kiérkezéséig. Ugyanis ez a város nem titkoltan erről szól: Kurvák, drogok, rákkenról – néha megszakítva egy kis piálással (itt nincs ám zárás 2.00-kor!), kaszinózással, és bulizással. 100% „pure” szórakozás – egyeseknek. The American Dream. 

Ahol minden álmod valóra válhat, és ahol minden megtörténhet – persze elég zseton ellenében. Legalábbis valami ilyesmi lebeghetett a város alapítóinak fejében... ugyanis máig rejtély számunkra, miért is épült város egy sivatag közepére. Majd egyszer rászánom magam, és elolvasom wikipédián. Az ördög bizonyára elégedetten szemlél le birodalma eme gyöngyszemére, ahol mindenféle szenvedély(betegség) kiélhető, de hosszú távon garantált kiábrándultságot okoz. Azért van itt minden más is, ami szem-szájnak (és másnak is,khm khm) ingere: étteremhegyek, boltok, benga outlet centerek, színházak, show-k, koncertek, cirkusz, csili-vili hókuszpókusz. Bármilyen luxusverdát bérelhetsz (kedvcsinálónak: nyitott Lambo Gallardo: kb.1000$/nap, 5000$ deposit), bármilyen fegyverrel durrogtathatsz lőtéren (még géppuskával is),   amit akarsz, minden van. Csak győzzél perkálni. 

Nekünk nem sok jött át a Vegas életérzésből, ugyanis kb.2 napot tölthettünk ott effektíve, a többi idő a sivatagban és más államokon át való kocsikázással ment el. Mindkettőnket jobban érdekeltek a természeti csodák és a sivatag varázsa, mint a pénzszórás és flancolás. Bulizni itthon is lehet, ráadás olcsóbban. Nem utolsó sorban nem vittünk a dress code-nak megfelelő holmikat... 

Megint éjszakai műszakkal kezdtünk az indulás napján, így garantált a legkorábbi odaérés, és persze megint alig aludtunk. De legalább ezúttal volt annyi eszünk, hogy kinyomtattunk mindent egy héttel előre, és időben tudtunk elindulni. Kegyetlen meleg volt Denver felé, párologtunk a dugóban, meg láttunk valami tornádóra hasonlító izét, ami valszeg az is volt. Persze ez nem volt durva, nem röpködtek tehenek meg kamionok, ha vakond szemeimmel hunyorogtam akkor éppen észlelhető volt (azért a reptéren vannak tornádó-bunkerek). A reptéren minden simán ment, csak beszállás előtt megint valami gond támadt a hand luggage-dzsal (vagy pusztán csak gonoszak voltak a légitársaság emberei?). Nem mondták el mi bántja őket, csak a kezünkbe nyomtak egy vörös szalagot hogy na ezt most ragasszátok rá szépen. A Kaliforniában tapasztalt „okos megoldásokból” ezúttal nem kértünk, a folyosón leszedtük a címkét. Azért megtartottuk ha mégis baj lenne, de érdekes módon rengeteg szabad hely volt még a fejünk fölött, úgyhogy köszönjük Emese...

A vegasi reptéren már a gépből kiszállva a terminálban hasra estünk egy tucat játékautomatában. Az épületből kilépve meg pofán vágott az esti 35 fokos meleg. Legalább a levegő aránylag száraz volt. Újabb álomautónk lett, Ford Mustang cabrio, igaz csak egy napra és fehér színben. És megint nem V8 :( Szokás szerint amikor választani kell van kettő, mikor visszük vissza a teljes Paint-színskála elérhető. Errefelé roppant népszerű verda, út közben – még a sivatagban is – rengeteget látni. Ezúttal a lányok lelki világát is szem előtt tartva megspórolom az autótesztet. Hozzáteszem, a Camaro után nem tudtam beleélni magam ebbe az autóba, így elég egy mondatban: jóindulattal „lendületesnek” nevezhető, nem megy úgy ahogy kinéz, inkább kényelmes furikázásra hangolták. (nem tudom, hogy gyárilag ilyen, vagy a kölcsönző kérésére visszavettek az erejéből) Nagypapás a váltója, hangja alig, a műszerfal olcsó hatást kelt, a diszkó sem az igazi. Azonban meg kell hagyni, vagy a Vegasi tükörsima utak, vagy a kocsi futóműve miatt, de szó szerint hangtalanul suhant az éjszakában mikor átvettük. Ritka felüdítő élmény. Ami viszont mindenért kárpótol: nyitott. Jól a pofádba kap a szél 60km/h felett... és nem zavar, mert páratlan a szabadságérzet. 

Meg kell hagyni, lenyűgözött a város, és felülmúlta várakozásaimat. Ha már szórakozás és illúziók birodalma, adjuk meg a módját! - gondolták a helyiek, és valóban kitettek magukért. Ideérkezésem előtt egy nagy műanyagcirkusznak láttam Vegast. Tévedtem, itt minden „valódi”. Jó, a Caesar's Palace-t (szálloda) tényleg nem Caesar építette, ezt már tudjuk a Másnaposok óta, de mégis lenyűgözőek az építészeti csodák. Az Eiffel torony tényleg egy fém Eiffel torony, a Luxor hotel tényleg egy igazi piramis, és még sorolhatnám... roppant színes a szállodák palettája, és még valami: HATALMASAK. Igényes a megvalósításuk, nem holmi kartondobozok ráhúzva egy téglaházra, hogy a reklámokat nézve idecsalják a kis naiv Broadmooros magyar turistákat :D.

Egyébként pedig az egyik legolcsóbb hely is kinti tapasztalataim alapján. A benzin itt a legolcsóbb, kb.3,3$/gallon, az kb 200ft/l, ugyanez Springsben kb.3,6$, Kaliforniában ha jól emlékszem 4-4,2$ lehetett... de olcsók a hotelek, az élelmiszer a boltokban, és rengeteg akciós ruha és cucc kapható a megannyi outlet centerben. 

Azért azt előre szögezzük le, Vegas egyáltalán nem mutat egységes képet. Van a mindenki által ismert Strip: kb.mint a Petőfi-sétány Siófokon. Itt és közelében találsz mindent amiért menni érdemes. A város többi része pedig olyan, mint Co Springs, vagy mondjuk Albuquerque külvárosa. Egyszerű, unalmas apartmantömbök, hipermarketek, és kacatárus üzletek benzinkutakkal összenőve, mindez sivatagi környezetben. Üdv a való világban, Neo.

Szállásunk a recept szerinti Days Inn motel, olcsó, tiszta, légkondis, és még korrekt reggeli is járt. Még medence is jutott, hoppá! (inkább nem ültünk be, nehogy üvegszilánk vagy heroinos tű álljon a seggünkbe). Mindez 500 méterre a Striptől. Vészhelyzet esetére erre is ránőtt egy kaszinó, ha netán este izzadva felébrednél, hogy már vagy 3 órája nem szerencsejátékoztál, ne kelljen pizsamában besétálni a betondzsungelbe, elég csak leugrani a reci mellé. Azért a „vendégeket” itt is csak jóindulattal lehet vendégnek nevezni. Junkiek, hippik, csövesek, meg olyan „körözés alatt álló” fejű betyárok. Nem egy odajött tarhálni meg bratyizni a drogos fejével. Még jó, hogy voltak biztonságiak...

Reggel korán kelés, hosszú az út, irány a sivatag. Hátsó ülés kuka, jég, üdítők betárazva, Tankcsapda beizzítva, tető le, padlógáz. Gigantikus élmény! Egyik álmom vált valóra: sehol senki, óriási pusztaság, autók elvétve, és persze hosszú egyenes belátható szakaszok... akik a délibábos hőségben szirének módjára negédesen csábítottak: húzasd ki leszabályozásig, a faszt se érdekli itt :D

 Nem kellett kétszer mondaniuk, büntettük kb.180-190km/h-ig, utána letiltott az elektronika és nem ment többet. Nem is mertük volna, mert a szeles pusztában jócskán billegett a kocsi, kezdett instabillá és veszélyessé válni, ha alákap a szél borulhat – látszólag ezt a kocsit nem pont erre tervezték, úgyhogy nem is játszottunk többet.

https://www.youtube.com/watch?v=BR_DFMUzX4E 

Teljesen magával ragadott a szabadság érzése, ez a nyugtató üresség és kietlenség, a teljes csend, a kellemes szűrt napfényes idő. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog a sivatag. Bárhol megállhattál az út mentén belemélyedni a hely szellemiségébe (kiadós hólyagürítés után még inkább átjön a feeling). Még az úton is lehetett pózerkedni, alig járt autó. Vörös szemüvegben pedig egyenesen a Marshoz hasonlított a táj. Viszont vigyázni kell a kígyókkal, mérges fajták laknak erre, utunk során később Gábor találkozott velük a kaktuszosban. 

Hiába fogtuk ki a tökéletes időt, így is kellett a liter naptej, a szűrt fény később átment tűző napba. Előtte nem sokkal szereztem egy sebet egy hosszú biciklitúrán még Springsben. Szokásomhoz híven nem fogtam a kormányt (szabadabb érzés), egy váratlan bukkanón repültem egyet, szép kis horzsolásokat begyűjtve. Bár szerencsés voltam, nem lett komoly bajom, tudtam dolgozni is, viszont a jobb karomon tenyérnyi seb keletkezett, ami nem gyógyult be csak félig, és ezt most meggrillezte a nap. Nem örült neki. Már határozottan szebb, ám máig látszik a nyoma. Szopás. Ha anyukátok még nem mondta volna: gyerekek, soha nem biciklizzetek kormány nélkül! Közvetlen mellette még valami ekcémát is bekaptam, de az legalább már kezd elmúlni, nem tudom mi okozhatta... talán a medencevíz a lakóparkban.

Ha jól emlékszem észak-nyugatnak indultunk Death Valley irányába, amihez átmentünk Kalifornia államba. Sosem tudtam hol vagyunk pontosan, mindig csak a GPS-re hagyatkoztam. Előtte megálltunk tűzijátékot venni az egyik szaküzletben a semmi közepén, de erről majd később. Menet közben kitérőt tettünk egy-két szellemvárosba, Gábor nagyon kíváncsi volt milyen egy ilyen kihalt ojjektum. Nem volt a térképen, csak homályos leírásokból lehetett következtetni merre induljunk, ezért útbaigazítást kértünk egy helybéli redneck veterántól, aki a kereszteződésnél táborozott. A rozsdás kacatok antikváriumában (=útszéli bolhapiac) az ősi Cadillac-jelvénytől kezdve az éles lőszerig minden megtalálható volt, bár 95%-uk max csak díszletnek lett volna jó a Madmaxbe. Főleg azért a pénzért, amit kért értük... szerintem még most is ott ül hiánytalan készlettel.

Náluk szellemváros, nálunk VIII.ker Balázs Béla utca

Meglett a szellemváros, aminek csak a füstje volt nagy, a lángja egy gyíkfing. Volt ott pár romos ház, azok is lekerítve, meg egy-két olajoshordó és régi autó. Uff. Mi egy western utcára számítottunk... Akkor még nem tudhattam, hogy ha ott tényleg lenne valami megnézni érdemes, akkor ott már belépőt szednének és szuvenírbolt is lenne 100 méteres körzetben. Nem is pazaroltuk rá az időnket.

Photoshoppal már egy fokkal drámaibb

Bánya (?) az út szélén

Bánya (?) belül

 Naptej ide vagy oda, közben már rákvörös lett a búrám és jócskán felment a hőmérséklet. Sebaj, ilyen a cowboy-élet, megnyergeltük fehér paripánkat és húztunk tovább. Death Valley pont olyan, mint a neve sugallja: döglesztő meleg van, ottjártunkkor a kocsi hőmérője kb.115 Fahrenheitet mutatott, az nagyjából 46 Celsius-fok lehetett. Kemény csávók vagyunk, jó lesz a beduin megoldás: vizes turbánt a fejre! Aztán a közepe fele beláttuk, nem olyan menő ez a cowboy életforma, inkább magunkra húztuk a tetőt és civilizált ember módjára csutkára tekertük a légkondit – így épp elviselhető lett.



Death Valley egyébként egy nemzeti park a Mojave-sivatagban, egy völgy lenne, ami távolról egy nagy fehér pusztaságnak tűnt számunkra a hegyek tövében. Kiszállva a kocsiból azt éreztem, mintha egy hajszárítót nyomnának az arcomba, olyan forró száraz szél fújt. Gábor papucsban indult original sót bányászni, úgy döntöttem inkább megvárom a kocsi tövében, de ötven méter után meggondolta magát. :D Ennyit erről.

"Sóbányászat"

Ha már itt tartunk, az 51-es körzetnél nem jártunk, igazán meg se közelítettük, az Vegastól jóval északabbra van Nevadában. Viszont láttam robotrepülőgépet (drónt) körözni.

Hazafele menet még útba ejtettük a Zabriskie Point-ot a nemzeti parkon belül, mely egy kilátó egy látványosnak mondott természeti formációra. Valóban szép, de semmi különlegeset nem adott, mert délben felülről sütött a nap. Talán naplementében valóban egyedibb.

Zabriskie Point - Mi így láttuk...

...profi fotósok meg így

Még mielőtt Vegasba visszaértünk volna, megálltunk egy kisvárosban kb.20km-re tőle, aminek meg nem mondom mi volt a neve, de a lényeg, hogy volt ott hullámvasút, kaszinó, és egy benga outletcenter. Gyönyörű márkás ajándékokat vettem családtagoknak és barátaimnak itthonihoz képest töredékáron.

Este még bementünk Vegasba vásárolni, kurvák szórólapjai mindenfele. Ami Pesten „tanulj nyelvet” és „aranyat veszünk” szórólap, azt itt „20 percen belül full-service a szobádban eme csábos nénitől” harcikártya. Százával szórták az utcán a hölgyek „névjegykártyáit”. Óriási a választék. Kár, hogy albumot nem adtak hozzá, amibe gyűjteni lehetne, mint a Pokémonokat. A kötelező ROSS, és Gábor kívánságának megfelelően Adidas Originals látogatás következett a Stripen, ahol megint fasza cuccokat szereztünk röhejes áron. Az utóbbi még itt is drága üzletnek minősül, ennek ellenére pont kifogtam az egész paletta legolcsóbb, ám nekem legjobban tetsző cipőjét. Még az eladó is azt hitte, téves ár szerepel rajta...(~35$) Irány haza, hosszú nap volt... sokat láttunk, elég volt mára.

A második napon korán kellett kelnünk, óriási út állt előttünk. Gazdasági megfontolásból (bérleti díj és benzin) visszatértünk a hétköznapi luxus posványába :D Előző este kicseréltük autónkat egy szerényebb szekérre, mégpedig egy cuki kis Hyundai Accentra. Elég morcos voltam, mert nem ilyen lovat akartam, és ezt előre jeleztem is nekik a foglalásnál. Új Ford Focus volt a kiszemelt (kategóriájának egyik legjobbja), ám az épp nem volt raktáron...Tanulság: az autókölcsönző nem (annyira) kívánságműsor. Ami van, azt kell szeretni. Utólag lehiggadva megértettem, ha előfoglaláshoz nem kell fizetni, előlegezni, kártyaszámot megadni, vagyis simán foglalhatok vaktában kötelezettségek nélkül, akkor tőlük se várjam el, hogy azért komplett átrendezik a kínálatot, hogy én „elvileg” átveszem a vágyott verdát a vágyott időpontban. Egyébként kellemeset csalódtam a kis Hunyadiban: mérete ellenére meglepően lendületesen ment (136 lóerő :O), és mindenben volt olyan kényelmes – ha nem jobban – , mint előző társunk.

Most keletnek indultunk, célunk első körben a Grand Canyon déli része volt, ám odafele útba esett a Hoover gát. Kora reggel értünk oda, alig egy lélek. Megint ledöbbentem a méreteken! Hogy a túróba lehetett ekkora betontömböt emelni?! Ráadásul 80 éve?! Sajnos fényképen annyira nem jön át, de monumentális!!! 220 méter magas, elkészültekor a világ legnagyobbjának számított. Érdekesség: „Az erőmű több mint 2000 megawatt teljesítményű, amely 1,3 millió ember számára elegendő áram termelését jelenti. Az áramot több száz mérföld hosszú villamos távvezetékek szállítják a környező államok gyáraiba, finomítóiba és a civil felhasználókhoz, köztük a 40 km-re fekvő Las Vegashoz.” (Wikipedia).

Nem időztünk itt sokat, több száz kilométer volt még a Grand Canyonig, igyekezni kellett. Ám az a fránya gigászi sziklatömb jól elbújt a nénikéjét neki! - gondoltuk mi bepöccenve, mikor már közel fél órája tekeregtünk úgy 10 kilométerre a céltól egy indián rezervátum köves-buckás útján a kis póninkkal. Egy rohadt labirintus volt a fenyvesben, gyökkettővel gurultunk, és bármikor kitörhetett a kocsi kereke.(aztán megesznek az apacsok). Megfordulni is alig sikerült olyan keskeny és huplis volt az „út”. Egészben az volt a bosszantó, hogy tudtuk, nem erre kéne jönnünk, különben már rég dugóban állnánk és három hotdog áruson és szuvenírbolton hajtottunk volna keresztül. Akkor és ott hihetőnek tűnt, hogy egy természeti látványosság, pontosabban egy nemzeti park bejárata esetleg egy erdőn át vezet. Most persze menteni próbálom magam, és úgy teszek, mintha nem lenne evidens, hogy hülyék voltunk :D Közel egy óra rallyizás után visszamentünk a főútvonalra, és megleltem a turpisság okát. A GPS-ben a fizetős utak engedélyezése ki lett kapcsolva (a későbbi kínos meglepetésszámlák elkerülése végett), és a bejárat röpke szakasza ekként szerepelt a GPS-ben, ezért az inkább megpróbált minket a spártaibb úton célba vinni. Józan ésszel átgondolva vagy egy kerítéshez, vagy egy emelt díjas beléptetősorompóhoz, vagy egy szakadékba vezetett volna ez a kis kitérő. Vicces, hogy a főútra kiérve kb.3 km-re volt a bejárat, sorakozó autókkal és böszme táblákkal.

Volt kb.másfél óránk befogadni a látványt. Az egész park a kanyon mentén húzódik, jól kiépített autóutakkal, több km-t lehet haladni a hasadék mentén. Rengeteg turista, mindenféle népség, épp magyarokba is botlottunk. A lelátóknál, a „teraszok” környékén lépni is alig lehet annyian vannak. Tetszett, hogy le lehet mászni a korlátok mellett a susnyásba, és óvatos léptekkel ki lehet sétálni egészen a szakadék fölé nyúló sziklákra. Na ez az igazi feeling! Gondolom mondanom se kell, a Grand Canyon is böszme nagy – jókorát estünk volna, ha leszakad a kavics, amin ültünk. Persze azért mi se mertünk a legszélére ülni, látszólag nem sok tartotta fenn... Ismét csodálatos élménnyel gazdagodtunk, azonban pár ilyen „terasz” és kavics után rájöttünk, ugyanez folytatódik az egész parkban, nincs értelme az összesre kiülni. Mivel keleti irányba hagytuk el a parkot (délről jöttünk), gyakorlatilag autóból többé-kevésbé láttuk még egy részét, ami már kevésbé volt impozáns.

Megint pár száz km kocsikázás, érintettük Arizonát és Utah-t is (oda mentünk), még két állam kipipálva. Már nem emlékszem mikorra értünk Monument Valleybe, ám az időzítés kiváló volt. Elképesztő ez a hely! Ez már tényleg a Mars!(szemüveg nélkül is) Bevallom nem vágytam a több óra autóban ücsörgést a Grand Canyon után, mégis megérte, mert szerintem felül is múlta az előző természeti csodát.

Kisautónk szerint viszont nem, mert ő volt az egyetlen járgány, aki nekivágott a köves, hepe-hupás útnak – értelmes emberek ide terepjáróval jöttek. Hozzáteszem, nem számítottunk rá, hogy ökölnyi kövek lesznek a homokútra szórva... becsületükre legyen mondva, ezek a koreaiak tudnak autót építeni. Törött kerék nélkül úsztuk meg, csak egy kis mosógépcentrifugát kellett átélni a kijáratig.

Vörös szemüvegben így láttam a tájat...

Bőven naplemente volt már, megálltunk még az út mentén a pusztában pár fotóra gyönyörködni a western-tájban, aztán kezdődött a fekete leves... sötétedni kezdett, talán 19 óra lehetett, és volt előttünk úgy egy 8 órás hazaút...Uff. Már bőven sötét volt, mikor éjszaka letértünk egy homokútra elsütni a tűzijátékot meg a többi robbanószert. Kicsit paráztunk, mert nem tudtuk, épp melyik államban vagyunk, és lehet e lövöldözni (Colorádóban tilos volt akkor a tüzek miatt). Amikor nem volt autó a közeli főúton, elsütöttük a muníciót, és hát... légyfing volt a 80%-a. Gagyi ropogás és fütyülés, nálunk ilyet tortára raknak. Nem úgy a kis TNT-s hordó!(vagy mi) Na ez attrakciót csinált, felért egy igazi tűzijátékkal – akkorát durrant és villant, mint egy közepes ház. Nem hiába volt a legdrágább darab. Annyi szépséghibája volt, hogy pont ezt nem vettem fel videóra, és hogy utána rohantunk taposni a kaktuszokat, nehogy begyulladjanak :D (pedig sivatagos terep volt) Szerencsére nem halt meg senki, nem léptünk kígyóra, nem csináltunk sivatag-tüzet, hurrá! 

Mielőtt elfelejteném: talán apróságnak tűnik, számomra mégis csoda volt: semmihez nem foghatóan kristálytiszta az ég itt. A semmi közepén, messze a fényszennyezéstől bámulatos mi van a fejünk fölött. Látni a Tejutat, a milliónyi csillagot és fénypontot, mintha a világegyetem közelebb  húzódott volna, hogy megmutassa nekem – számomra eddig ilyen tökéletességében nem látott – békét árasztó arcát. Soha nem fogom elfelejteni.

Ez a kép csak illusztráció, nem én készítettem, de ezen a környéken lőtte a fotós

Ahogy a haza utat sem. Korom sötétben jöttünk, jócskán túllépve a megengedett sebességet a haladás érdekében. Hál'Istennek szinte üresek voltak az utak, csak néha reflektorozott arcon pár helyi sutyerák (errefelé komolyan mindenki vakítja a másikat elölről-hátulról...). Közben üvöltött a zene és pofoztam(uk) magam(unk), hogy ne aludjak el a volánnál. Az energiaitalra már immunis voltam. Felváltva vezettünk, Gábor egyszer arra ébredt hátul, hogy elkésik a rendeléssel... szakmai ártalom :D Hajnali 3 körül értünk haza és ájultunk be az ágyba. 

Utólag visszanézve... tuti nem voltunk normálisak. Légvonalban mérve durván egynegyedét, egyharmadát megtettük a nyugati-keleti part távnak. Szemléltetésképp: (az ábrázolt távot kettővel szorozni kell a hazaút miatt)

A nap zárása előtt egy parajelenség: Nem csak Gábor álmodott rosszat. Mielőtt még álomba merültem volna, ''felébresztettek''. Úgy éreztem, már ''alszom'' (?) az ágyban fekve, mikor így ''félálomban'' (?) valaki rángatni kezdte a kilincset, mintha be akarna jönni (zárt ajtónál aludtunk). Immár tényleg felébredve az ajtóhoz ugrottam és kinéztem az ablakon (sötétítő el volt húzva, nem láthattak be), de nem volt ott senki. Visszadőltem aludni, és arra ''ébredtem'' (?), hogy azt érzem, valaki a nyakam köré fonja az ujjait, és szép fokozatosan fojtogatni kezd, míg én ott fekszem. Segítségért akartam üvölteni, de egy szál hang sem jött ki a torkomon. Na most ébredtem fel csak ténylegesen, igencsak ijedt állapotban felugorva. A szoba üres volt, Gábor aludt csak nyugodtan. Nem sok idő telt el, mióta lefeküdtünk, tehát túl mélyen nem alhattam. Elméletem szerint egy (élő vagy halott? – náluk sok különbség nincs) drogos pszichopata junkie szelleme látogathatott meg nem túl barátságos hangulatában, az emberi érzékszervek számára alapjáraton nem (csak félálomban holt kimerülten) érzékelhető dimenzióban. Másik nevén asztrális síkon. Szóval értitek ugye?

Végre valahára kialhattuk magunkat... jócskán ránk fért. Most mentünk csak be igazán Vegasba (tehát a Stripre). Déltől estig szállodákat néztünk, ám így sem értünk a végére: Bellagio, Caesar Hotel, Eiffel torony, Avia, New York New York, de inkább beszéljenek a képek:

Már egybemosódnak az emlékek, annyi maradt meg a napból, hogy hazaugrottunk lezuhanyozni és visszamentünk kaszinózni a New York New Yorkba, mert ott sikerült csak működőképes feltételeket találni a jó öreg duplázós trükkhöz (féldigitális rulett). Be is vált a dolog, bár több, mint egy órát ültünk ott, igaz mi óvatosan játszottunk a legminimálisabb téttel. A nyereményt (32$) elfelezve sikerült egy kellemes vacsora árát összeszedni. Bár bulizást is terveztünk, sem kedvünk, sem flancos ruhánk nem volt a rongyrázós partikhoz – pedig egymást érték a szórakozóhelyek. A valószínűsíthető árakról és korosztályról nem is beszélve... Érdekes, hogy ruhák és ajándékok tekintetében a legolcsóbb városnak (/államnak) tartottam a helyet, de éttermek és szórakozás tekintetében 15-25$-tól indult szinte minden, akár egy igényesebb (ami nem meki) ebéd, akár egy belépő vagy jegy valahova (sőt, utóbbiak inkább 30-50$-tól indultak netes ajánlatok alapján).

Utolsó nap reggel 11 körül elhagytuk a szállást, ugrálni kellett a bőröndömön (hand luggage), hogy beférjen minden cuccom. A papucsom már a fényképezőtáskámban utazott :D Még volt pár óránk visszavinni a kocsit repülés előtt, így törekedtünk még hasznosan tölteni az időt. Forgalom itt is óriási, konkrétan dugóban álltunk fél órát a Stripen, mielőtt behajtottunk egyik szálloda fedett parkolójába. Érdekes mód bőven volt hely, és ha jól emlékszem ingyenes is volt, nem egy pesti belvárosi parkolás. Megnéztük még a Medieval várhotelt, oszlopok tetején futó vonattal (metró?) átfurikáztunk Mandala Bay Hotelbe, végül gyalog a Luxor piramisalakú hotelt is körbejártuk.

Utóbbit szó szerint, ugyanis belül egy hatalmas csarnok, körbe a piramis falában a szobák. Be is trollkodtunk egyikbe míg takarított a néni (simán beengedett, aranyos volt)...elég középszerű volt. Viszont maga az épület döbbenetes, a legkellemesebb csalódás volt számomra az összes hotel közül. A méretek, a szobrok, a hangulat, telitalálat.

A service areába is betrollkodtunk, kiderült szinte ugyanolyan room service-kocsit és ketchupot használnak, mint mi :D

Sajnos a Stratosphere és a Venetian Hotel kimaradt... Zárásként még egy reklámplakáton felbuzdulva betértünk egy közeli lőtérre, ahol szó szerint egy arzenált lehetett volna kipróbálni kellő zseton ellenében. MINDEN volt itt, Desert Eagle-től kezdve (Schwarzenegger elefántölő stukkere) a Rambo-géppuskáig. Fel is buzdultam, hogy 25$-ért elsütök párat az előbbivel, ám mikor közölték, hogy jön még hozzá a pályadíj, a fegyverbérleti díj, az oktatódíj, és csupa mondvakreált csillagozott költség, inkább nem kértem belőle majd' 100$-ért.

A kocsit simán leadtuk, a hazatérés is flottul ment, csak Denverbe érkezéskor jött a gebasz: lemondták a hazafuvarunkat, és másnap hajnalban meló. A kánikula után ez maga volt a hideg zuhany. Gyors telefon jobbra-balra, senki nem tud jönni értünk, csak egyik éjszakás lány, aki majd 1:00 után végez, aztán GPS-t kerít és talán ideér 2:30-ra... ez nem fog működni. Transzferbusz ilyen későn már nem járt, taxik 200$ szuperjó esetben (ha nem duplája...), autókölcsönzőket körbejártuk, vállalhatatlan: 250$ a legolcsóbb kisautó, ha otthon akarjuk leadni (és onnan még taxi házig), vagy visszahozzuk másnap és hazabuszozunk, úgy csak 70$. Hát kössz. Így hát maradt a stoppolás, ami ha jól emlékszem tilos Coloradoban.

Visszamentünk a gyorsparkolóba (egy hosszú út a kijáratnál, ahol taxik állnak és ismerősök várhatnak kocsival pár percet felkapni a kijövő ismerősöket), és jobb híján nekiálltunk leszólítgatni random autósokat egy fuvarért (persze fizettük volna a benyát). Nem akartuk túl látványosan csinálni, nehogy a biztonságiak felturbózzák magukat és ránkhívják a kommandósokat. Persze 10 autóból 7-ben max létszám, csomagok csurtig, a következőben egy bernáthegyit vittek a hátsó ülésen, másikban szerb apagyilkosok utaztak... meglepő módon egy Porsche terepjáróban ülők szívesen elvittek volna ha nem a másik irányba északnak mennek.

Már nagyon úgy tűnt, hogy rábasztunk, mikor egy emelettel feljebb leszólítottunk egy ürgét, aki egy gyönyörű vadiúj batár Chrysler mellett vakargatta a bizonyost. Mint kiderült, ő is egykor Broadmoorban nyomta, így hát szívesen felajánlotta segítségét egy kis zseton ellenében. Ugyanis a légierőnek szállította egy fiatal tisztjét Springsbe, akit tuti befűz, hogy nézze el nekünk, hogy hátul terpeszkedünk majd. Hurraaay!!! A tiszt gépe (aki kb.egy 30-as csaj volt) késett egy csomót, de megérte várni, aranyos kedves volt, simán beleegyezett "potyautas" státuszunkba. Szóval sofőrös limuzin szállított minket egészen házig, amiért külön jattot adtunk a srácnak a jutányos fuvardíj mellé.

Vegasi kalandunk kb.hajnali 3:00-ra ért véget. 5:00-kor kelés üdén és frissen. Ilyen ez a popszakma.