California dreamin'

        *Jó pár hónap telt el azóta, hogy új bejegyzés készült volna. Sem időm, sem energiám nem volt evvel foglalkozni, állandóvá vált a rohanás és teendők intézése.Úgy döntöttem ideje pótolnom a lemaradást, főleg, hogy még két hétig tartózkodom itt különösebb kötelező tennivalók nélkül.

Lehet immár nem leszek annyira részletes, de legalább az utazásaimról szeretnék beszámolót írni. Egyrészt szeretném minél színesebben – ha egyelőre nem is személyesen – elmesélni mindazt az élményt és ingert amik ott értek annak a kb 20 embernek akiknek elsősorban ez a blog íródott (azóta jó páran mások is olvasták). Másrészt a naplózott eseményeket itt leírva magamnak is kronológikus sorrendben, olvasmányosan őrzöm meg idősebb éveimre. (na és persze  az unokáknak ha már Fehér Gandalf leszek és elő kell szedni egy mesekönyvet).

Emlékeim szerint még a kaliforniai út előtt szakadt meg a sztori május környékén, úgyhogy oda térjünk vissza.*

Terveztünk Denverbe menni, Cieann a telefonos csajszi ajánlotta fel, de családi dolgai miatt – és nem utolsósorban orkán erejű fagyos szél és veszélyes idő miatt – sztornóztuk (a koreai étteremmel és a helyi didibárral (Hooters) egyetemben)

Didibár helyett lett steakhouse, elmentünk lakótársakkal Texasba, amihez a tréfás név ellenére nem kellett elmennünk Texasba (haha), mert itt van a Walmart mellett. Nagyon ütős kis hely, igazi vidék-man hangulat uralkodik, ingyér osztják a mogyorót raklap szám amit miután marékszám a pofánkba tömtünk – igazodva a helyi kultuszhoz - jól a földre kell szórni. 

Eleinte furcsa volt, de hamar megszerettük és mi is segítettük fenntartani ezt a pompás míliőt. Amúgy takarították kb félóránként úgyhogy nem tudtunk elég héjat termelni hogy hegyet építsünk belőle. Még életemben nem ettem steaket, annyit tudtam róla hogy hús és hogy mindenki odáig van érte. Ja és a nyers (rare) és ropogós (well-done) közti skálán bárhogy átsütik kívánalmunk szerint. Kezdőként kihagytam a félkilós mammut-bordát (azért a bakancslistámra felkerült), és beértem egy szerény szeletkével ami nagyon ízlett, plusz passzolt a saláta. Elégedettek voltunk, relatíve nem is fizettünk érte sokat, tökéletes volt a felszolgálás, kiváló ár-érték arány, vacsoracsatásan szólva erre az estére 5, azaz öt pontot adok.

Ha már evésnél tartunk, megleptem magam és a munkatársakat egy kis paprikás krumplival, ami – zsír hiánya ellenére – nagyon finom lett, ezt Cieann is megerősítette, 10-es skálán 7est adott rá. (persze csak azért nem 10-et mert a helyi kaján felnőve az ember nem tudja mi jó :D ) Gábor szerint tuti lett. Úgy láttam jobban értékelte a gesztust, mert elmondása szerint neki még fiú nem főzött (azok amúgyse szoktak), úgyhogy szemében ez felért egy parafenomén mutatvánnyal. 

A főzésre kitérve, én és Gábor sokat kísérleteztünk, igyekeztünk az otthoni konyhát idevarázsolni, több-kevesebb sikerrel. A padlizsánkrémem osztatlan sikert aratott, Vali még a receptet is elkérte, Cieann egyenesen elalélt (kössz Manita a receptet!) A meggyleves kritikán aluli lett, ugyanis nem meggyből hanem valami konzerves hispán bogyóból készült ami meggynek akart látszani (igazi meggyből csinálva sokszorosába került volna). A madártejem egész ehető lett, tetszett a vendégseregnek, igaz kicsit odakozmáltam a tejet :D A  kókuszgolyó híg fos lett, lekvár hiányában (árulnak csak nem akartam ezért egy üveggel venni) jó öreg Sangriát töltöttem bele óvatlan mennyiségben, ezt tükrözte állaga, amin még az sem segített h betettem a sütőbe kiszárítani. Ja meg itt nincs szárított kókusz, simán csak lereszelik, szóval azt is sütögettem...a lényeg h amorf formájáról – najó kicsit az ízéről is - fel lehetett ismerni. Az otthon kedvenc kekszes rudam Kulabára hasonlított, felejtős. Az uborkasaláta korrekt, az almáscsirke amit amcsi csajoknak főztem hibátlan lett, a brassói bombasztikus, akár a mami főztje, lecsó five-star (az ára is...), zöldborsófőzelék és rakottkrumpli éppen ehető, bundáskenyér baró, tojássaláta tuti, és asszem részemről ennyi. Gábor kenyeret sütött meg töpörtyűt, melyek kilométerekkel jobbak voltak a helyi mosogatószivacs pékáruknál és száritott bölénynyesedék-nasiknál.(minden boltban árulják, úgy néz ki és – mivel nem mertem megkóstolni – valószínűleg olyan az íze is mint a egy halom kiszárított hántott fakéregnek).

        Ami a munkahelyet illeti, volt szalagavató vagy mi, tele volt a szálloda fiatal csini pónikkal, végre nem csak 40+ korosztályt láttam. Egyik este meg function volt ("rendezvény" melyet a szobaszervíz készít be egy privát szobába, vagyis egy elég kiadós habzsi-dőzsi, melynek az ára is ehhez igazodik - és megrendelés függvényében a mi fizunk is :) ) Sokáig funkcionáltunk a srácokkal, de megérte, kétszer is jattolt a nénike annyira tetszett neki a családi zsúr (még ilyet se láttam). Pedig mi többnyire a folyosón vakargattuk a bizonyost és maradékot (=meg nem evett érintetlen étel amire már vendég ránézett ezért fogyasztásra alkalmatlan) kóstolgattuk. Tetszett ez a család, másnap én szedtem össze a tányérjaikat, eltörtem egy poharat aztán adtak öt dollárt. Respect.

Lakosztály bejárata

Már úgyis mindenki összefogdosta...

Pizzafutárok álma: Room Server Club Car WRX STI

Lakosztály

Lakosztály erkélye #1

Lakosztály erkélye #2

Nappali

Megvolt életem első legdurvább éjszakai műszakja. Soha többet még egy ilyet... ha Enikő nem marad ott velem munkaidőn felül jószándékból, totál elvéreztem volna. Ezúton is köszönöm neki ha olvasná! Az összes idiótának most éjszaka jutott eszébe rendelgetni, de egyszerre annyinak, hogy nyolcfelé kellett volna szakadnia kettőnknek. 

Ákos, ezeknek a rendeléseknek már fél órája kint kéne lennie...

Plusz illik egyvalakinek (hivatalosan az egyetlen éjszakásnak) ottmaradnia a helyén ha csörögne a telefon, szóval telefont is át kell irányítani ha nekiállok összeszedni az ételeket... Arról nem is beszélve, hogy utálom felvenni a telefont mert bármi gyökér kérdés felmerülhet, és ilyenkor nincs ott a supervisor, hogy ő megmondja lehet-e, van-e, olyan-e vagy sem, stb. Mindezt kb. 3 óra alvással, mert nincs ember aki pihenten kel fel 1:30kor...a lényeg, hogy túléltük ...igaz volt aki ajtót se nyitott. Legalább a részegek tolla vastagabban fogott. Amúgy a vendégek nagy része név alakján (Íkosz) görögnek tippel, ha nem tudja leolvasni a nametag-em akkor német vagy skandináv burnyák lehetek. Vendégek szerint a magyaroknak állítólag "imádnivaló" akcentusuk van. Majd egyszer felveszem diktafonra magam. Találkoztam idős magyar vendégekkel is, igaz már inkább amerikaiak voltak, mert törve beszélték, csak azt nem tudom hogyan jöttek rá h én is (csak rájuk köszöntem mikor mentek a kocsijukhoz) Aranyosak voltak, sok sikert kívántak magyarul, jól esett. Amúgy a vendégek többsége hasonlóan kedves, meglepően türelmes és elnéző, jópár kezet fog és sok sikert kíván a gyakorlatomhoz. Volt hogy írtak levelet is (guest comment), külön megkeresett a vendég, nagyon jól esett, csak épp a levél nem jutott el hozzám valamiért :/

Frissen ültetett virágok és trollkodó "vendégek"

Most, hogy megvolt a rizsa, a kaliforniai utazás előkészületéről szólnék pár szót. Kaliforniát választottuk első úti célként Gáborral (csak ketten utaztunk szinte mindig), mert a listánkon ez volt a legérdekesebb/egzotikusabb/híresebb hely, és le akartuk tudni az első kisírt szabi alkalmával (akkor még nem tudtuk mennyi szabit kapunk a félév során) Pokoli nehezen ment, először szembesültem vele, milyen bonyolult itt a dolgok intézése – jóllehet egy utazás lefoglalása pár kattintást jelentene gyakorlatban. Mindezt tetézte, hogy közben az internet is baszakodott, velük is kellett szórakoznom (persze eredménytelenül). Napokon keresztül minden délutánunk arra ment el, hogy éjszakába nyúlóan telefonáltam, csillagozott szerződési feltételeket olvastam, cégenként 3-4 ügyinézővel chateltem, minden apró szarra rákérdeztem, hogy tuti úgy van-e ahogy gondolom, nehogy azon boruljon a terv. De erről majd a blog legvégén.

Május 1.

Az itteni áprilisi-május eleji időjárást az otthoni késő őszihez hasonlítanám, erős jeges szelek és hideg minden mennyiségben, elvétve egy kis napsütés. Nagyon ránk fért már egy kis mediterrán éghajlat, akár a klipben: