Dunes & Wasteland

 Vegasi utunk után már nem akartunk nagyon pattogni a szabikkal, a "közeli" roadtripeket két egybevont pihenőnapon kívántuk letudni. Ehhez "kedvezett" a körülmény, hogy ugyanaz nap mindkettőnk alatt szétesett mindkét bicikli, vagyis fénysebességgel autót kellett keríteni – lehetőleg másnapra... és lám lám, az Isten is megsegített, lett is autó másnapra! Autóbérlés megspórolva.

Na persze azért nem ment minden annyira flottul: egész délutántól éjszakába nyúlóan hirdetéseket túrtunk, és közben próbáltam felvenni a kapcsolatot a kedves eladókkal. Nagyon rápörögtünk a témára, nem lehetett tovább halogatni. Korábbi autóvásárlási tapasztalatainkkal szemben kellemes meglepetés ért: a kinézett 1998-as Ford Taurus hölgy tulajdonosa azonnal készségesen válaszolt sms-ben, tudott helyesen írni, értelmesen válaszokat adni, és még el is hozta másnapra a verdát. (Előtte nem sokkal már tárgyaltam egy hasonló korú Honda Accord-ról, de a srácnak egy hónap alatt sem sikerült megmutatnia...)

A második kellemes meglepi az autónál ért: egy halom régebbi komoly szervíz számla, jegyzett javítási előtörténet (igaz ez már számlák nélkül), rendszeres olajcsere, és korához képest egész jó állapot – és normális ár. Házhoz hozta a leányzó - aki max 20 éves lehetett - ,de azért apu elkísérte egy terepjáróval, hátha árokba hajtunk próbaúton és ki kell verni a lóvét belőlünk :D (viccet félretéve, más magyarokkal előfordult, hogy mikor eladták az autójukat, majdnem összetörte a kocsit próbaúton egy amcsi kislány)


Tüzetesen átnéztük és ki is szúrtuk a hibákat: repedt szélvédő (itt minden 2.autónak bereped/elpattan a szélvédője a hőingadozások miatt), itt-ott lóg-hiányzik egy-két apróság, de semmi komoly, állítólag műszakilag is okés. És relatíve tiszta. Motorban nincs sufnijavítás, klíma zsír, gumik jók. Próbaúton is rendben volt, hiába mondta a lány (beült mögénk), hogy kopog a futómű, nem hallottuk. Elvittük azért ingyenes bevizsgálásra a közeli egyik nagyobb autójavítóba, lány is beleegyezett, kötél idegei lehettek (vagy kellett a lóvé), hogy kibírta azt a 2 óra várakozást zokszó nélkül. Szépen átnézték, derék szekér, de a futóműben valami tényleg cserére szorul (később másik szerelőnél kiderült, hogy nem komoly baj), ez lett az alkualap.

Sikerült jó árban megegyezni, eltolattunk bankba, perkálás, voálá, van autónk! A járulékos papírmunka, biztosítás és hivatali ügyintézés (rendszámtábla beszerzése adó befizetése után) még váratott magára, az még egy kaland volt, nem fárasztok vele senkit. Elég annyi, hogy érthetetlen módon rekordösszegű biztosítási díjat kellett fizetnünk (havonta ~110$ teljes összegben előre 3 hónapra fizetve – volt akinek majdnem fele volt). Ja és mikor hazatoltuk, esett le a tantusz, hogy egy kulcsot kaptunk, Gábornak is kellett egy hisz' ketten fogjuk használni. Ez plusz 60 dodó volt Walmart kulcsszervízben, mert ez már "okos" indításgátlós kulcs...-_-

A járgány amúgy nagyon pöpec, egész megszerettem míg nálunk volt, sose volt vele semmi baj, teljesen megbízhatóan ment mindig. (Új-Mexikói utunkat leszámítva, erről később). Amúgy abszolút népautó errefelé, nagyon népszerű és kiforrott típus. Elölről egy vízipókra hasonlít, belül sötétkék műszerfal, tágas beltér, lehet terpeszkedni. Azért egy alapos takarítás ráfért belül... Ha jól emlékszem sport kivitel volt, ami egy szélterelőt, körben vastagított alsó kötényt (küszöb), jobb váltót és kihegyezett 3.0 V6-os motort jelentett a sima 150Le helyett kellemes 200Le-vel. Alapból nem volt gyors, tolt rendesen (kb ~280Nm/~4000rpm), de ha már felpörgött (pl.autópályán), akkor nagyon elemében volt és lazán lehetett előzni vele (százas gyári sprint kb:8,5-9sec). A 4 sebességes váltó azért ma már megmosolyogtató, de amerikai autóknál még bőven 2000 után is gyártottak... amúgy kellemesen váltott, szépen tette a dolgát. Étvágya már kevésbé volt imádnivaló: lazán betolt 12-14 liter benyát, pedig abszolút nem húzattuk – mentségére szolgáljon, hogy a mi városunkban sok az emelkedő ami megdobhatta az értéket... rugózás kicsit billegős, kellemes, a csomagtér tágas, ülések jók, diszkó pöpec, csak épp rádión kívül mást nem tudtunk lejátszani (kazettalejátszó is beragadt). Érdekesség: a kézifék itt lábbal működtethető "pedál".

Harmadszorra is útra keltünk. Új-Mexikót választottuk desztinációnak, mert olcsón le lehetett tudni, elég volt rá egy hétvége, és saját kocsi is készen állt (olajtöltés-gumifújás után). A többi szomszédos államban is vannak persze gyönyörű látnivalók, csak ahhoz több idő kellett volna. Legfőbb motivációnk dél felé a White Sand Dunes volt, ami egy hófehér kristálytiszta sivatag – a szó legtökéletesebb értelmében. Meló után lefeküdtünk 16:00-kor, és éjfélkor már összecsomagolva keltünk fel és indultunk. Másként nem lehetett volna megoldani, 10 óra volt az út, majdnem a mexikói határhoz mentünk. Gábor vezetett, én az anyósülésen haldokoltam-dideregtem, baromi kényelmetlen volt, húzott be a hideg... legalább az ablakon át bámulhattam a kristálytiszta eget a csillagokkal. Így "aludtam" pár órát, hajnal 4-5 körül cseréltünk. Pont láttam a napfelkeltét a sivatag közepén, gyönyörű látvány, sehol egy lélek, semmi zaj, síri csend... egészen szürreális.

Előtte volt egy kis gond az autóval: csöpögött belőle – valószínűleg – a hűtővíz. Épp úgy félúton. Szerelőt nem tudtunk, nem is volt a környéken semmi nyitva hajnalban (valahol városközelben egy benzinkútnál vettük észre). Úgy döntöttünk mégis folytatjuk, nagy baj nem lehet, időnként megálltunk ellenőrizni, aztán elmúlt. Szerintem túl sokat töltöttünk bele indulás előtt, és felmelegedve valami biztonsági szelep kinyílt a nyomástól és kicsepegtette a felesleget. A lényeg, hogy semmi baj nem történt. Fehér bikánk jól tolerálta a kiképzést, és beérte 8,5 lityó folyékony zabbal százon, ami derék egy ilyen autótól.

Ami az államot illeti... hát nem hiába tartalmazza a déli szomszédot a nevében. Elég lepukkant hely, csupa bevándorló hombre, mindenhol homok, kietlenség és szárazság. Nem tudom miből élhetnek itt az emberek (katonai bázisokat és kísérleti telepeket leszámítva) Nem meglepő, hogy Mr.Heisenberg itt kezdte drogbizniszét.

Ideális helyszín egy kis meth-főzéshez

White Sand Dunes mintha egy meséből lépett volna ki: lisztdűnék a forró hóban + nuku belépő (?! - vagy belógtunk mikor wc-n volt a vámos néni?). Közben tűz a nap ezerrel, minden vakít mint az állat. Ehhez képest a Tomi kristály meg az Ariel patyolatfehérje harmatos fing. Nem tudott fókuszálni a fényképező mert nem volt mire. 

Kokaindűnék mindenfele!

Ha kicsit messzebbre besétálunk simán eltévedtünk volna, a pár tikkadt gezemicén kívül nem sok tájékozódási pont volt. Teljes a csend, alig 1-2 ember kódorog erre. Volt aki szánkóval jött. Érdekes: két lábon szaladgáló kis gyíkok laktak a gazok közt, bizonyára a velociraptorok leszármazottjai, akik aztán összementek a közeli atomkísérletekben :D

Amiről még híres Új-Mexikó a tacon, burritón, és methamfetaminon kívül: a fegyverkísérletek, atomrobbantási kísérletek, és földönkívüli incidensek-elrablások. Roswell is errefelé van, de mi kihagytuk, egy gagyi kamu- műanyagmúzeumért nem autózunk még órákat...

Most nézem, ott mentünk el pár kilométerre a világ első atomrobbantásos kísérleti helyétől: Trinity Site. Megspóroltam a sugárzást.

Egyébként utunk során hiányoltuk a szigonyalakú kaktuszokat – Gábor ebből is akart egy palántát hazavinni. Aztán reggeli közben egy útszéli bárban palacsintaevés közben világosított fel a felszolgáló, hogy azt Arizonában keressük...

Reggeli közben kezünkbe került egy helyi ingatlanmagazin. Döbbenetes, de ebben az államban is látszólag többségben vannak a 300-400e $-os ingatlanok (akárcsak Coloradoban) – jóllehet Magyarországhoz viszonyítva nagyobbak, több a szoba, garázs, fürdő, kert, stb.,de azért durva ...az egyik legcsövesebb államban. Főleg, hogy elnézve őket jellemzően fadeszkából vagy gipszkartonból húzzák fel, állítólag igen gyorsan. Új-Mexikóban (pl.Santa Fe-ben) még divatosak a lapos kőházak is, mint a Flintstonesban – ezekben legalább úgy tűnik van anyag is, nemcsak négyzetméterár... A kb.30 oldalnyi hirdetés maradék egyharmada 400-600e $ és jóval fölötte házakkal volt tele (milliós paloták és villák), 150-200e $-ért "házikók" és fabódék voltak csak... akkor mi lehet New Yorkban és Californiában, a két legdrágább vidéken?!

Flintstones-házak

A fehérdűnézés után "szellemvárost" kerestünk északabbra, akárcsak Nevadában. Össze-vissza kódorogtunk, csekély eredménnyel, pedig itt még elhagyatott bányák is léteztek egykor. Rájöttem, ezek azért szellemvárosok, mert annyira éterikusak, hogy még soha senki nem látta őket, és csak az internetes legendáriumban lelhetőek fel. B-opció, hogy az egyébként unalmas, csendes, de lakott "szellemvárosok" internetkávézóiban születnek ezek az elnevezések, hogy időnként betérjen valaki Rózsi néni helyi ABC-jébe fellendíteni a GDP-t. Ugyanis amiken átmentük "szellemvárosok", hasonlatosak a magyar falvakhoz – egy főutca, pár apró elágazással, egyszerű deszkaházikók. Elszórtan bámészkodó nyuggerek a reveredán, akik gyanúsan méregetik a messzi tájakról jött benzinszekeres vándorokat. Nyugodt, csendes kis települések, falusi turizmusnak ideális, de messze van a kihalt szélfútta cowboy-utcáktól. 1960 környékén elfogyhattak a naptárak Rózsi néni boltjából, és ez azóta látszólag senkit nem zavar.

A fél sivatagot bejártuk, aztán megunva visszagurultunk Albuquerque-ba lefeküdni aludni a Days-Inn-be. Rámfért rendesen, sokszor majd' elaludtam a volánnál, pedig az nem szép dolog. Ejnye-bejnye. Ott és akkor a zuhany tűnt a világ legfantasztikusabb találmányának, a reggeli homokozás óta retkesek a lábaim :D

Másnap elgurultunk az Albuquerque-n áthaladó 66-os úthoz – legalábbis térkép szerint az volt. Egyik régi autóutak egyike, ami összekötötte a keleti partot a nyugatival (nyugati végében jártunk Los Angelesben a tengerparton, Santa Monicán). Egy romos szar az egész – valószínűleg mi a nem-túl-népszerű szakaszt találtuk meg, vagy nem is az volt...

66-os út?

Albuquerque...

....itt más kicsit előnyösebb beállításával

Szabad volt még a délelőtt, de pár telefonálás után úgy döntöttünk, nem dőlünk be a marketingnek és nem megyünk el sem a (talán nem is működő) libegőhöz, se az atommúzeumhoz, sem egy meteorkráterhez, sem a roswelli UFO-múzeumhoz. 

Ezt inkább kihagytuk, tömegeknek úgyse mondják el az igazat, főleg nem egy múzeumban...

Inkább a terv szerinti ementáli-sziklák felé vettük az irányt, ami már északabbra volt Los Alamos környékén. Nagy lyukak a sziklákban, amibe egykor indiánok rakták a kecójukat – legalábbis elméletileg, mert sztem max spejznek lett volna jó méretük alapján – vagy törpök lakták. A természet szép volt, de sok hasonlót láttunk már Colorado-szerte, és busszal vittek a parkba, ami külön kötöttség volt számunkra.

Ementáli-hegyek

Hobbitlakás

Los Alamos melletti park

Mehettünk volna még a (szó szerint) szomszédos Los Alamosi Nemzeti Laboratóriumba, a fegyverkutató ojjektum látogatóközpontjába, de nem voltunk kíváncsiak a propagandára és hazugságokra... Úgy prezentálják magukat a közvélemény-felé, mint a "nemzetvédelmi/biztonsági" fejlesztések úttörője, meg hogy mennyi jó cuccot fejlesztenek itt a köz érdekében, stb. Már az árulkodik találmányaik hasznosságáról, hogy itt fejlesztették ki megalakulásakor az atombombát a Manhattan-projekt titkos keretein belül. Ha utánaolvas az ember, bizarr sztorik és spekulációk (vagy nem is?) tömkelege lelhető fel a helyről. Vajon mostanság, vagy épp az elmúlt kb 70 évben mennyi "közérdekű" eszközt találhattak fel (feltételezhetően) többségében föld alatt található kutatórészlegeikben... és ebből mennyi volt építő jellegű, és ebből mennyit adtak át az emberiségnek (1-10%?)? A helyet összefüggésbe hozzák földalatti katonai bázisokkal (az főleg a nem messze található Dulce nevű település környékére igaz), illetve emberrablásokkal, bizarr kísérletekkel, illetve földönkívüli földalatti bázisokkal meg eltűnésekkel, UFO-jelenségekkel...

Photoshop vagy mégsem?

USA-szerte vannak ilyen földalatti félhivatalos "raktárak", barlangrendszerek, egy egész úthálózat - vajon hová vezetnek, és mit visznek le oda?

Metró, bunker, vagy katonai bázis épül? - Állítólag a Sziklás-hegység környéke (maga Co.Springs is a NORAD-központtal) sok hasonló alagúttal és bázissal van tele, és jobb nem tudni, mi zajlik ott lent

Hazafelé még beugrottunk valahol a környéken egy parkba, ahol lehetett fürdeni a tóban. Hatalmas kavicsok voltak az alján, alig lehetett belépkedni, hirtelen is mélyült. Hűsölni akartunk benne, de a vízfelszín felső 30cm-ig húgymeleg volt, alatta meg jéghideg. Még ilyet!

Vettünk még vhol a sivatagban egy nagy adag tűzijátékot, de Coloradoba visszaérve jutott eszünkbe, hogy ezért kemény bünti jár ha tűztilalom idején ezekkel játszunk. Augusztus 20-án akartuk ellőni vmi kihalt helyen, de letettünk róla... azóta is biztos a gardrób alján várják a szebb napokat.