Óriási várakozással szálltunk le Jamaikán Montego Bay repterén, sziget észak-nyugati részén. Egyrészt, kapunk e kocsit, másrészt, mennyire gyönyörű egzotikus helyre jutunk el. Tucatnyi jobbnál-jobb helyszínt és programot írtunk össze szerte a szigeten.
Jött értünk a reptér bejáratához az autókölcsönző embere kocsival. Csendes kis higgadt ember volt, nem illett a fajtája közé - mint ahogy később tapasztaltuk. Elvitt valami lakáshoz fel egy dombra, az volt az autókölcsönző. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, szó se esett hiányzó hitelkártyáról meg egyéb nyalánkságokról, simán elfogadta a mezei bankkártyát letétbe, és 200 dodó elég volt. Huh, ezt megúsztuk! Hozzáteszem, szezonon kívül voltunk, nagyon kevés turista volt akkor.. Mi voltunk az egyedüli fehér emberek a városban éjszaka. Mégis az összes autóbérlés közül ez volt a legdrágább: alapból drága volt (pedig szezonon kívül szinte féláron volt ám!), mellé összes biztosítást (főleg lopás) kértük, és ez egy Toyota Yarisra volt elég. Kellemes kisautó, de nem az itteni utakra tervezték. Egy Hummer praktikusabb lett volna.
Csak én vezethettem az autót, 23 éves kortól lehet itt vezetni, Gábor még akkor nem töltötte be. Azért leizzadtam a jobbkormányos-baloldalon vezetéstől... ha tehettem, mindig valaki mögött mentem, nehogy szembe sávba hajtsak be. Ez éjszaka még szarabb volt, az eleve kopott felfestésekből végképp semmi nem látszódott. Persze üres tankkal kaptuk az autót, benzinkútra mentünk elsőnek vissza a közeli reptérhez. Egy lerobbant Missy Elliott volt a benzinkutas a gyökér haverjával, hangosan és otromba módon pofázott (vissza) mindenkivel(nek). Tele kértük a tankot: ez mutató szerint kb.4500 jamadollár lett volna össz (~45 dollár), adtunk 5000-et (mert nem volt kisebb címletünk), és nem kaptunk visszajárót, pedig a blokkon 4500 szerepelt. Mutogatja, hogy menjünk most már innen mégis mire várunk. Szóvá tettem, hogy visszajáróra, erre velünk is elkezdett arcoskodni (nem szálltunk ki a kocsiból, egyből ugrottak tölteni mikor megálltunk). Látták, hogy csak nem indulunk el, erre haverja kivette a kezünkből a 4500-ös blokkot,széttépte, elővett zsebéből egy számlának kinéző cetlit, amire ráírt 5000-et és odanyomta fintorogva a kezünkbe. Láttuk, hogy számunkra esélytelen ennyire primitív szintre süllyedni, úgyhogy lenyeltük a lopásukat és útnak indultunk.
Ja és a legjobb: kértünk GPS-t, mert nem tudtam otthon telefonomra jamatérképet varázsolni. GPS-t adtak, azért is fizettünk még, erre beszállás előtt közölte a csóka, hogy házszámok meg úgy nagyon utcák sincsenek errefelé, de az irányt nagyjából tudja... hát bakker kössz! Mázlink volt, hogy végig a part mentén a főúton kellett csak menni, szinte sehol nem kellett lekanyarodni, különben eltévedünk volna avval a szarral. Kb.70 km-t kellett ezen az úton a tengerparton megtenni éjjel, a célpont Negril volt (nyugati part), annak főutcájáról nyílt a kis szállásunk.
Borzalmas volt az út, mintha Szomálián vagy Ugandán mentünk volna keresztül. Eleve közvilágítás alig, kóbor kutyák az utakon, vadállatul vezet mindenki (motorosok főleg), és olyan az út, mintha szőnyegbombázás érte volna - mindenhol.
Résen kellett lenni, nehogy kitörjön a kerék egy kráterben. Nem éltük volna túl akkor az éjszakát... Egy-két kisebb "településen" áthaladtunk, ahol kényszerűen le kellett lassítani és emberek is voltak. Infernális hangulat dúlt ezeken a részeken: bömbölt a ganxsta-nigga rap, égő hordókban sütötték a nem-akarom-tudni milyen dögöket, kóbor gyerekek meg állatok szaladgálnak, hangosan üvöltözik az utcán a pörköltszaftos atlétájú gorillák h: WHITE GUYS WHITE GUYS!!! ahogy kiszúrnak bennünket a kocsiban.
Be voltunk szarva nem kicsit. Gábor konstatálta, meg ne álljak ha elém állnak, inkább hajtsak át rajtuk, mielőtt kiszednek a kocsiból.
Szerencsére rövid szakaszok voltak ezek, de már majdnem zacskót húztunk a fejünkre felengedett ablaknál is. Pár ősz hajszállal többel érkeztünk meg több, mint egy óra alatt a szállásunkra, ahol végre biztonságban voltunk, és volt belső sorompóval lekerített parkolónk is.
Már ezek után eldöntöttük, hogy nem sokat fogunk kocsikázni a szigeten... meg amúgy abszolút nem tudtunk telefonálni arra alkalmas otthoni szerződés/helyi készülék hiányában.
A szállás kellemes volt helyi viszonylatban, afféle apartman küllemű kis motel volt, szép kerttel, hátul kis parkolóval, és a legfontosabb: alaposan lekerítve az utcai gettótól. Jött a következő csapás: hoppá, nincs kaja, és fél napja nem ettünk. Mit volt hát tenni, kimentünk a gettóba kajáért - mivelhogy turista övezet ide vagy oda, azért elég gáz környék volt ez is, főleg este. Öt perc alatt lehúzott bennünket az egész utcai csőcselék. Csapatban környékeztek meg, mint a hiénák.
Hol negédeskedve, hol pofátlanabb hangos szavakkal jöttek tarhálni. Hívj meg sörre, vegyél kólát, adj pénzt, vegyél füvet, blablabla... Nem ismertük a környéket, nem tudtunk hol találnánk éttermet-büfét, megkérdezni valamelyik gyökeret meg csak még nagyobb szarba kevert volna minket. Így kötöttünk ki a sarki "csirkeárusnál", aki a Madmax forgatásáról lopott atomháborút megjárt grillsütő-talicskájából osztotta "husit" - mármint maradékot. Ugyanis csak a szálláson derült ki a szobánkban kibontva, h.valami lerágott csontot adott a kis ganéj. Nem hiába nekünk háttal matatott - ahogy ezt a módszert később máshol is tapasztaltuk ha trükközni akartak. Ennyit a vacsoráról... Testileg-idegileg totál kimerülve zárkóztunk be szobánkba, és összeomlott illúziónk poraiból próbáltunk valami túlélési tervet kiötleni a következő 4 napra. Tök üres volt az egész apartman is, elvétve láttunk egy-egy törülközőt vendégekre utalva a teraszokon. Reggelre segélykérő levelet írtunk a szomszéd szoba bejárata elé, amire Salvador válaszolt reggel az ajtóban hangos kopogással.
A sziget teljesen normális, kulturált jamáinak végtelenül szűk, és emiatt exkluzív klubjának egyik (valószínűleg kihaló félben lévő) tagja volt. Tudott beszélni (érthetően!), nyugodt volt, segítőkész és értelmes, és - talán elsőként - nem akart átbaszni. Mint kiderült Németországban élt jó ideig, ott valószínűleg jobb alapokat kapott, mint errefelé. Nem is értem, minek jött ide vissza... ahogy elnéztem, a német és svájci turisták navigálásából és "idegenvezetéséből" élt meg. Rengeteg hasznos tippet adott mit-hol-hogyan, hogy ne ölessük meg magunkat és csak minimális konfliktusunk legyen a bennszülöttekkel. És akárcsak a GTA-ban, a neve említésével máris megnőtt a respectünk az utcán - ugyanis közismert fickó volt arrafelé, és ha mondtuk ő a "guide"-unk, többnyire leszálltak rólunk. Fel is béreltük egy napra mi is - 50 dodót kért, ami ott komoly összegnek számít, és igazából csak pár órát kocsikázott meg sétálgatott velünk. Mégis megérte, mert ha már ott ült mellettem az anyósülésen nem néztek ránk olyan csúnyán a helybéliek. Több napra nem volt értelme, a "jól bejárjuk a szigetet" életveszélyes vállalkozás lett volna az utak és térképet minőségét, és az emberek hozzá(nk)állását elnézve. Meg ugye a sziget másik felén valószínűleg már ő sem volt akkora arc...
Aznap délutánra megbeszéltük vele, hogy benavigál minket a kb.egyetlen közeli látnivalóhoz a dzsungelbe. Addig is lementünk partra jet-skizni. Óriási a kínálat, lépten-nyomon betámadtak az ajánlataikkal. Végül sikerült kifognunk 50 dodóért fejenként fél órát az egyik helyi gengszternél, és egyszerre mehettünk két jetskivel. Nem hittem volna, hogy ez ennyire fog tetszeni! Több kilométerre elmentünk a sziklás partokig, néha-néha megálltunk búvárkodni egyet. Nagyon mentek a kis mocik, kb.40kmh-val hasíthattunk a vízen, közben izomból kellett markolni a kormányt nehogy lezúgjak a hullámokon döcögve :D Csodálatos emlék marad ez a röpke fél óra teljesen szabad száguldás a ragyogóan kék, üres tengeren. Tökéletes időnk volt mindig, szinte sose esett itt az eső Miamival ellentétben. A levegő is mintha kevésbé lett volna párás.
A megbeszéltek szerint jelentkezett Salvador délután, ő mutatta az egy órás utat be a dzsungelbe egy víznyelőhöz, ami egy ottani kis szálloda tulajdona volt. Ez is izzasztó út volt, vadállat motorosok vágnak ki a be nem látható kanyarokból, kombinálva a balesetveszélyes kráterekkel, mellé barátságtalan helybéliek a lakott részeken... a kis Yaris kispolski méretű kerekei nem ilyen spártai körülményekre lettek tervezve.
Imádkoztam végig vezetés közben, hogy ne kelljen kereket (futóművet?) cserélni. Itt a ritkán lakott részeken kísérőnk szerint szívesen vesznek pl. angolok kisebb hodályt maguknak zsebpénzért, hogy aztán itt hátralevő életüket és agyukat elszívják, vagy pusztán csak hétvégi kecónak leugorjanak néha...
Arra jött az egyik helyi basszájba' is a vadiúj X6-os terepjárójával. Mint megtudtuk Salvadortól, hasonlóan kis hazánk derék honfiatyáihoz, ő is a gyors meggazdagodás ősidők óta bevált receptje szerint lett kiskirály: Mészáros Lőrinctől tanulva ő is kizárólag a Jóistennek és szerencsének köszönheti tucatnyi szállodáját (semmi esetre sem csókosa az aktuális kormányhatalomnak, hisz' ilyen megvetendő dolgot Jamaikán csak a nem-nemzeti érzelmű ellenzéki kutyák szoktak csinálni).
A dzsungeles rész már nyugodtabb volt, alig volt arrafelé ember, csak néhány marha meg kecske kóborolt a gazdájával. Időnként azért még ránk ijesztett néhány donorjelölt motoros, nehogy véletlen elmerüljünk a tájban. A növényzet gyönyörű zöld, méretes fák meg pálmaszerű növényzet mindenfele: természetesen ez még nem az Egyenlítő környéke, nem kell susnyavágó, az még sokkal lejjebb lenne az Amazonas környékén. Egzotikusnak azért már egzotikus.
A víznyelő (talán Blue Hole volt a neve?) egy mészköves részen volt eldugva, fizetni kellett "használatért" pár dellát a helyi brigádvezetőnek. Akárcsak Coloradoban a Paradise Cove-nál, itt is lehetett - kicsit magasabbról - ugrálni a - itt már kellemesen meleg - vízbe.
Volt egy kölyök, ő már annyira belejött, hogy a lyuk melletti fa tetejéről prezentálta, hogyan ugranak a legmerészebbek. Azt már nem vállaltam be, most is majd' magam alá fostam mire sikerült leugranom.
Lent a kis srác (aki látszólag amolyan csicskája lehetett a górénak) bekent minket ott helyben bányászott mészkővel. Fogadni mertünk volna, megint átbaszás jön, de tényleg igazat mondott a kölyök és nagyon kellemes volt: hátunk, arcunk, karunk bekente, amit pár perc után lemosva tényleg bőrradírként funkcionált. Távozó félben kéz alatt (különben elveszik a majmok) odacsúsztattunk neki pár dodót. Látszott, hogy ezen kívül semmi pénzkereseti lehetősége sincs, és tényleg jólelkű, korrekt, csendes gyerek volt aki korpa közé keveredett - pontosabban született - és előbb-utóbb megeszik a disznók (vagy kénytelen lesz disznóvá válni).
Hazafele menet minden ismétlődött, csak jött még a desszert. Megállított bennünket egy rendőr a dzsungel közepén (??!!) - mégpedig nem is akárhogy. Konkrétan elállta az egysávos szűk homokutat. Ordított a szituról, hogy belénk akarnak kötni, hogy fogást találva rajtunk majd jól megkenjük őket. Ám jogsim volt internesönál, nem ittam, és még csak joint se akadt sehol, még a motortérben meg az ülések és a csomagtértálca alatt sem. Hiányoltam, hogy az üléseket nem szaggatták fel egy késsel igyekeztükben, hátha oda dugták az - amúgy Jamaikán börtönbüntetéssel törvényileg tiltott (?!) - füvet ezek a zöldfülű német Jugendek. Hát beszoptátok biztosurak, ma este nem fogtok ingyen kurvázni a költőpénzünkből! Hál Istennek Salvadornak is volt annyi esze, hogy kiürítette a zsebeit még beszállás előtt - valószínűleg számított hasonlóakra. A lényeg, hogy megúsztuk egész hamar, és folytathattuk az utat Negril Café és Negril Cliffs irányába.
A világ (állítólag) egyik leghíresebb kávézójába nem mentünk be, valószínűleg az árszínvonal is világhírű lehetett, és amúgy se voltunk kávémániásak. Helyette bejutottunk a szomszéd "szállodába", ami gyakorlatilag egy apartmanblokk volt a sziklás part lépcsőinél - nekünk ez utóbbi volt a fontos, nem a puccos kávé. Salvador jóban volt a "biztonsági őrrel", a betépett raszta öreggel, akinek ha szabadideje akadt - amiből látszólag bőven volt - általában füvezett meg kacagott. Néha ezt megszakította egy-két bölcsességgel meg turistás fotózkodással. Elárulta, fiatalsága titka, hogy sok jointot szmókol, megspékelve utána aloe-verás löttyel. Állítása szerint attól hamarabb kiürül a testéből az egyébként hetekig kimutatható anyag. Ahogy elnéztem, a kertész-portás-szakács-medencetakarító-szobapincér kollégája (és még sokan mások) a mi szállásunkon is hasonló életfilozófiát folytat. Reggel, délben, és este is ugyanott találtuk meg: épp a lépcsőn tépett. Esetleg abba se hagyta napfelkelte óta?
 |
| Salvador |
Lemásztunk a lépcső aljára, úsztunk a tengerben, és természetesen búvárkodtunk is. Gyönyörű volt a naplemente, tiszta a tenger, kellemes a levegő.
Akartunk egzotikus kagylókat gyűjteni, de nagyon löktek a hullámok és rengeteg tengeri sün volt arrafelé, a sziklák is élesek voltak.
Lemenőben volt már a nap, megcsörrent a belső vészharang: sötétedik, gyorsan haza kell térni mielőtt előbújnak az éjszakai trollok - és jó lenne előtte kaját is szerezni a partról.
Szépen, jó turistához illő módon kb.fejenként 15 dollárból (egy"fejlődő"országban?!) megvacsoráztunk a parti étteremben. Biztonsági őrök, kerítés, elkerített rész ide- vagy oda, vacsora közben egyszer csak kibújt a sövénykerítés mögül egy fazon, és halkan megkérdezte tőlünk azt, amit Jamaikán még soha senki:
"KELL FŰ?"
Ez a Kész Átverés Show, forgatáson vagyunk, vagy ilyen tényleg létezik?
Utána csomagolt élelmiszerrel megrakodva hazatértünk, és letáboroztunk a szállodánk hátsó medencéjénél. Tök üres volt minden, csak mi voltunk talán az egész szállodában. Ez nagyon tetszett. Végre csend, közben a természet titokzatos és nyugtató neszei vettek körbe bennünket (Gábor saját diktafonos felvétele):
Majd elfelejtettem: a tenger gyönyörű. Tényleg pont olyan, mint a képeken reklámozzák - vagy Isten photoshoppolta ott az orrunk előtt. Szikrázóan kék és tiszta, tökéletesen lelátni az aljáig, és még kellemesen meleg is.
Bementünk búvárkodni, hátha találunk kagylókat. Egész mélyre beúsztunk, és búvárszemüveggel sikerült is lemenni 3-4 méter mélyre. Gábor ezt jobban bírta, nekem pár merülés után bedurrant a fülem. Emberfej nagyságú tengeri csillagokat és ökölnyi tengeri csigát gyűjtöttünk.
Nagyon haza akartam hozni őket, de rá kellett jönnünk, élnek még és szó szerint alkohollal kéne több napig irtani a bennük élő nyünyükét, hogy relatíve szagmentesen tudjuk szállítani... meg határon tuti fennakad volna, mint biohazard cucc. Szépen vissza is szórtam őket a tengerbe a mélyebb részekre.
Menet közben kialakult bennem az összkép: Jamaica a világ egyik legfaszább helye lehetne ha nem bantu angolt beszélő majmok laknák....
FANTASY:
 |
| "Csak tépjünk be és szeressük egymást!" |
.... ja, és nem ha nem tartanák be olyan hatékonyan a 17 standardjüket. Egy idő után ugyanis rájöttem, ők is 17 standard szerint dolgoznak, mint mi a szállodában - csak velünk ellentétben itt épp a negatív vendégélményt kell soha nem látott szint alá tornászni:
Standard
#1: Szólítsd meg a potenciális ügyfelet így: "hey ja come here!" és közben mutogass intenzíven. Ha nem jön ide fenyegetőzz: "dont you respect me?!"
#2: Álld el az útját és kezdd el idegesítően álspanolni vele pacsizással meg ökölkoccolással!
#3: Lihegj lehetőleg 10 centiről az arcába!
#4: Kérdezz legalább 3 irreveláns kérdést,pl "hogy hívnak, honnan vagy, hol szállsz, meg meddig maradsz?"
#5: Ha a válasz Germany: ismételgesd idétlenül: "Alles klar alles gut!" - ha mást mond idegesítsd további ostoba kérdésekkel pl. "az hun van?" , "szívnak-e szmokit az ottaniak?"
#6: Ha kellően leszívtad az energiáját, és elég idejét raboltad el, rá lehet térni a releváns kérdéskörre: kérdezd meg, kell-e : taxi/fuvar/fű/gomba/kokain/jetski/karkötő/bizsu/csirke/gyümölcs!
#7: Mondd el legalább háromszor, hogy a te a árud a világ legjobbja, az összes többi lúzer szemetet árul hozzád képest!
#8: Véletlenül se vegyél tudomást az ügyfél "no, thank you"/"I dont need it"/"I dont smoke"/"we already tried it" közbeszólásairól!
#9: Mondd el 3x, hogy ez egy nagyon baráti ajánlat egy amcsinak dupláját számolná, de a németek aranyosak ezért nekik most szuperakciós az ár!
#10 : Ha rátukmáltad, baszd át és húzd le amennyire csak lehet, pl ne azt, és ne annyit, és ne úgy adj, ahogy azt megígérted, mert akkor fennáll a veszélye, h jól jár ő is és esetleg holnap visszatér repetára.
#11: Ha az ügyfél már 20x elmondta, hogy "no thank you" , és látszólag iszkolni kezd, kezdj undorító lejmolásba - #12: először negédeskedő ábrázattal mondd, hogy éhes vagy, és kérj minimum öt, de legalább tíz dollárt ebédre!
#13: Ha nem ad, rinyálj még tovább, közben figyelj oda, hogy eleget lihegj az arcába!
#14: Ha továbbra sem ad, fenyegetőzz és ijessz rá, és mondd meg h várni fogod a szálloda bejáratánál!
#15: Ha ez se megy, szimplán hívasd meg magad egy drága sörre/menüre a legközelebbi étteremben!
#16: Ha kevesebbet ad, mint kértél, nézz rá megvetően és csalódottan, hogy lelkiismeret furdalást ébressz, hogy mikor újra jövünk ki boltba vagy le a partra, legyen újra indok belénk kötni!
#17: Mission statement: sose dolgozz józanul v tudatmódosító szerek hatása nélkül, nehogy szégyent hozz országodra - Ja és fontos: felejts el mosakodni!
REALITY:
 | ||||
TE SE AKARSZ GRILLCSIRKÉT VENNI B+ ?!
|
 |
| Hejesírás |
Utolsó nap még bevásároltunk a helyi gyümölcsárus nénitől, aki kivételesen nem baszott át és a szállodába hozta a portékáját autóval. Megkóstoltunk mindenfélét, ami itt a szigeten megterem, még cukornádat is rágcsáltunk.
A szomszédban volt egy üzletsor, vettünk márkás szivarokat féláron ajándékba egy indiai fószertól, utána még egy 10 dolláros büfé-ebéd, aztán indulás a reptérre. A pontot a reptér melletti KFC-s kitérő tette fel az I-re, ahová még kocsileadás előtt egy órával tértünk be, hogy végre normális áron viszonylag normális ételt együnk. Már a reptér közelében jártunk, forgalmas részen, és hát a jobb kormányos vezetés kombinálva a helyi forgalommal még mindig zavarba ejtő volt számomra. Egyik lámpánál mellénk szegődött egy csóka: "Hé, én ismerlek titeket, ti béreltetek autót!" (=két fiatal fehér srác egy újszerű 99% hogy bérelt autóban) -Hát ja, épp most vinnénk vissza, de előtte beugranánk a KFC-be, merre kell menni?" "Gyertek kövessetek, én tudom az utat!"(=Gyertek kövessetek, hátha lehúzhatlak titeket egy családi menüvel!) Tényleg tudta az utat, de az már gyanús volt, hogy be is jött utánunk az étterembe. Az már még gyanúsabb volt, hogy 10 perc sorban állás után még mindig ott téblábolt körülöttünk... mire a lényegre tért: "Meghívnátok egy .......?" és innentől már nem is hallottuk mit mond mert dobta is le az agyunk az ékszíjat. Mit volt hát tenni, ez addig nem kopik le míg be nem tömjük a száját...
Ha már lúd legyen kövér - gondolta -, és kért egy 10 dolláros menüt. Végre lekopott, és nem jött utánunk az asztalunkhoz. Bónusz : a KFC-ben is lerágott csontokat paníroznak.
Kifelé menet egy másik majom suvickolta a kocsink szélvédőjét, és bőszen tartotta a markát mikor szálltunk be - szálltunk volna, ha egy harmadik majom nem áll 20 centire meg a kocsink ajtaja mellé parkolás címszó alatt. Az utolsó csapás - de ezt igazából már észre se vettük annyira hozzászoktunk - az autókölcsönzőben ért: 3/4 tank benzinnel vittük vissza az autót, és üres tankkal vettük át anno. Eredmény: nagy kegyesen visszadták a benzin áránák felét.
A kölcsönzős néni kérdésére, hogy "Na milyen volt Jamaica?" a KFT együttes soraival zárnék:
"Ha kérditek idehaza, na milyen volt Afrika/Jamaika: hahaha.... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése